Interjú Gábor Egonnéval

Gábor Egonné főnővér munkásságát Dr. Fónyad László-díjjal ismerték el

 

 

Semmelweis-nap alkalmából ünnepi rendezvényen köszöntöttük a Budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet valamennyi dolgozóját, június 25-én.

Az idei évben is átadtuk a Dr. Fónyad László-díjat, amellyel olyan kollégákat ismerünk el, akik hosszú éveken át végzett példaértékű munkájukkal maradandó nyomot hagytak kórházunk életében. 2026-ban Dr. Fónyad László-díjat érdemelt ki Gábor Egonné, az V. Krónikus Osztály osztályvezető főnővére. Interjúnkat az alábbiakban olvashatják.

 

Milyen érzés, hogy a kórház vezetése Dr. Fónyad László-díjjal ismerte el munkásságát?

Gábor Egonné: Megtiszteltetés és meghatottság számomra, hogy a kórház vezetése Dr. Fónyad László-díjjal, (akit szerencsémre személyesen is volt alkalmam ismerni) ismerte el a munkámat. Nagy meglepetés volt, olyannyira nem számítottam rá, hogy nyaralásom előtt egy nappal értesültem róla ezért sajnos nem tudtam átvenni személyesen. Ez a kitüntetés számomra nemcsak személyes elismerés, hanem mindazok közös munkájának visszaigazolása is, akikkel nap mint nap együtt dolgozhatok és dolgozhattam a betegekért. Hálás vagyok a kollégáimnak a támogatásukért és a bizalmukért, valamint a vezetőségnek ezért a rangos elismerésért.

 

1984 márciusa, a Pszichiátriai pavilon megnyitása óta dolgozik a Budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben, az Addiktológiai Osztályon. Mi vonzotta erre a pályára, úgy is kérdezhetem, miért éppen a pszichiátria? 

Gábor Egonné: A Pszichiátriai pavilon megnyitása előtt is pszichiátrián dolgoztam az akkori Erzsébet kórházban, ami Budapest belvárosban az Alsóerdősor utcában volt. Mivel a peremkerületben laktam az is vonzó volt, hogy kevesebbet kellett utaznom a munkahelyemre.  Fiatalon vonzott az újdonság, hajtott a kíváncsiság, milyen egy akkor korszerű új osztály indításában részt venni. Miért éppen az Addiktológia? Az akkori Ápolási Igazgató Asszony, Pólya Lajosné a személyes találkozásunkkor az Addiktológiát ajánlotta fel és én elfogadtam. 

Azért választottam a pszichiátriát, mert mindig is az ember egésze érdekelt, nemcsak a betegsége, hanem a mögötte álló történet, az élethelyzete és a lelki folyamatai is. Ez a szakterület különösen közel áll hozzám, mert itt a szakmai tudás mellett az empátia, a türelem és a bizalom kialakítása is meghatározó szerepet játszik. Nagy öröm számomra, amikor egy beteg a közös munka eredményeként visszanyeri az életminőségét, a reményét vagy újra megtalálja a helyét a mindennapokban. 

 

Kérem értékelje röviden az elmúlt 42 évet, melyek voltak az osztály életében azok a mérföldkövek, amelyekre igazán büszke?

Gábor Egonné: Az osztály fennállásának 36 évében Addiktológiai betegeket láttunk el. Az akkori tudásunk legjavával mivel nagyon kevés önálló Addiktológiai Osztály működött az országban, nem igen volt követendő példa.  Ez idő alatt az osztály és az Addiktológia tudománya folyamatosan fejlődött, szakmailag megújult, és mindig alkalmazkodott az egészségügy változó kihívásaihoz. Nagy mérföldkő volt a szakmai szemlélet folyamatos fejlesztése, az ápolási minőség emelése, valamint egy olyan összetartó, elkötelezett csapat kialakítása, amelynek tagjai a betegellátást mindig a legfontosabb feladatuknak tekintették. Az Addiktológián eltöltött 36 évre visszatekintve elsősorban hálát és büszkeséget érzek. Különösen büszke vagyok arra, hogy az évek során számtalan betegnek és családjának nyújthattunk segítséget, miközben sok fiatal szakember pályakezdését, szakmai fejlődését is támogathattuk. 

Majd 2020. március 15-én jött a Covid ami mindent megváltoztatott. Kiürítettük az osztály egyik felét, 16-án a másik felét. Ez 100 beteg elhelyezését jelentette 2 nap alatt. Az osztály átalakult Covid betegeket ellátó osztállyá. Azt hiszem, hogy ez volt a legnagyobb próbatétel az osztály életében. Sok kedves ápolótól kellett megválni, akik nem vállalták a Covid betegek ellátását, más utat választottak. Akik maradtak, kitartottak, azokkal ma is együtt dolgozunk. A Covid ellátás után rövid szünet következett.  Az osztály a III. Belgyógyászati Osztályhoz tartozott, majd a II. Belgyógyászat Gasztroenterológiai Osztályhoz. Majd ismét visszarendeződtünk Covid Osztállyá. Az osztály költözését 22 alkalomig számoltam azután már nem.

A költözések között megéltünk az osztály felújítását is, ahol végre minden kórtermet komfortosítottak, központi oxigén és központi szívó is kialakításra került. 

2023-tól a Neurológiai Osztály betegeit látjuk el. 

Számomra azonban a legnagyobb eredmény nem egy-egy szakmai siker vagy elismerés, hanem az a bizalom, amelyet betegeinktől, hozzátartozóiktól és munkatársaimtól kapok. 

 

1999 óta osztályvezető főnővér a kórházban. 27 év után mi az, ami miatt ma is ugyanazzal az elhivatottsággal lép be minden reggel a kórház ajtaján?

Gábor Egonné: 27 év után is hiszek abban, hogy a munkánknak valódi jelentősége van. Minden nap új kihívásokat és új feladatokat hoz, de egyben új lehetőséget is arra, hogy segítsünk a betegeinknek és támogassuk egymást a kollégákkal. Nagy öröm látni a betegek gyógyulását, a munkatársaim fejlődését, és azt, hogy közösen egy olyan közösséget építünk, amelyben a szakmai tudás mellett az emberség is kiemelt érték. Ez a hivatás megtanított arra, hogy a legkisebb odafigyelésnek is óriási jelentősége lehet egy beteg életében. Amíg úgy érzem, hogy a tapasztalatommal, a tudásommal és a jelenlétemmel hozzá tudok tenni a közös munkához, addig minden reggel örömmel és felelősséggel lépem át a kórház küszöbét.

 

Hogyan változott a főnővér szerepe az elmúlt 27 év során? 

Gábor Egonné: Az elmúlt 27 évben a főnővér szerepe jelentősen átalakult. Amikor elkezdtem ezt a munkát, elsősorban a napi ápolási feladatok megszervezése és a szakmai munka irányítása állt a középpontban. Ma mindezek mellett vezetőként, szervezőként, mentorként és sokszor közvetítőként is helyt kell állni. A betegellátás egyre összetettebbé vált, nőtt az adminisztráció, folyamatosan alkalmazkodnunk kellett az új szakmai irányelvekhez, technológiai fejlődéshez és az egészségügy változásaihoz. Ugyanakkor egy dolog nem változott: a beteg továbbra is a munkánk középpontjában áll. Úgy gondolom, egy jó főnővér ma már nemcsak szakmailag felkészült, hanem képes csapatot építeni, támogatni a munkatársait, példát mutatni, és olyan légkört teremteni, amelyben a betegek biztonságban, a kollégák pedig megbecsülve érzik magukat.  Ez a felelősség nagyobb lett az évek során, de egyben ez adja ennek a hivatásnak a szépségét is.

Mit üzenne azoknak a fiatal ápolóknak, akik most lépnek erre a pályára?

Gábor Egonné: Azt üzenem, hogy legyenek türelmesek önmagukkal, és soha ne veszítsék szem elől, miért választották ezt a hivatást. Az ápolás nem csupán szakma, hanem emberség, felelősség és elkötelezettség. Lesznek nehéz napok, de minden mosoly, minden gyógyuló beteg és minden őszinte köszönet megerősíti, hogy munkájuknak valódi értelme van. Merjenek kérdezni, tanulni a tapasztalt kollégáktól, és becsüljék meg a csapatmunkát, mert a legjobb eredményeket mindig együtt érhetjük el. Ha nyitott szívvel, szakmai alázattal és kitartással végzik a munkájukat, nemcsak kiváló szakemberekké, hanem olyan emberekké is válnak, akikre a betegek mindig bizalommal tekinthetnek.

 

V. Krónikus Osztály. Mit takar az elnevezés? Kérem röviden mutassa be az osztályt, hogy az olvasók megismerhessék ezt a területet.

Gábor Egonné: A mi osztályunk tulajdonképpen a Neurológiai Osztály kinyújtott keze. Osztályunkra a neurológiai osztályon kivizsgált betegek érkeznek, akik elhelyezésre vagy hazabocsátásra várnak. Feladatunk a krónikus betegek ellátása, 22 olyan beteg ellátását végezzük, akik hosszabb ideig tartó ápolást, folyamatos megfigyelést és komplex gondozást igényelnek neurológiai megbetegedésük következtében. Osztályunkon elsősorban stroke-on átesett, Parkinson-kórral, sclerosis multiplexszel, demenciával vagy egyéb idegrendszeri betegséggel élő pácienseket ápolunk, akik állapotukból adódóan tartós egészségügyi és ápolási támogatásra szorulnak. Munkánk középpontjában a beteg ember áll. Célunk nem csupán az állapot stabilizálása és a szakszerű ápolás biztosítása, hanem a betegek életminőségének javítása, önállóságuk lehetőség szerinti megőrzése, valamint a méltóságteljes, biztonságos ellátás. Nagy hangsúlyt fektetünk a szövődmények megelőzésére, a rehabilitáció támogatására, a fájdalom csökkentésére és a megfelelő tápláltsági, valamint komfortállapot fenntartására.

A magas színvonalú betegellátást elkötelezett, tapasztalt szakmai csapat biztosítja. Az orvosok, ápolók, gyógytornászok, dietetikusok, szociális munkások és más osztályról konzíliumra felkért szakemberek szoros együttműködésben dolgoznak annak érdekében, hogy minden beteg személyre szabott, komplex ellátásban részesüljön. Fontosnak tartjuk a hozzátartozókkal való folyamatos kapcsolattartást és együttműködést is, hiszen a család támogatása a gyógyító és gondozó munka meghatározó része. Osztályunkon a szakmai felkészültség mellett az empátia, a türelem és az emberi odafigyelés ugyanolyan fontos értékek. Hiszünk abban, hogy a gyógyítás és az ápolás akkor teljes, ha a betegek nemcsak szakszerű ellátást, hanem biztonságot, megértést és méltóságteljes törődést is kapnak.

 

Volt olyan beteg vagy történet, amely örökre elkíséri? Miért maradt ennyire emlékezetes? 

Gábor Egonné: Egy fiatal fiú története, akit önakasztás után vettünk át az intenzív osztályról. Érkezéskor az ágyban megállás nélkül izgett-mozgott, olyannyira, hogy a hátán a bőrt lecsiszolta.  Nem sok esély volt a felépülésére.  Kis idő múlva azonban javulni kezdett az állapota és haza is engedtük, saját lábán távozott az osztályról. Ez nagy siker és tanulság volt mindannyiunk számára. Nincs veszett ügy, soha nem szabad feladni.  

Interjúnk végén egy személyesebb kérdést engedjen meg: mi ad erőt a mindennapokban? Hogyan töltődik fel szabadidejében?

Gábor Egonné: A mindennapokban elsősorban az ad erőt, hogy tudom, a munkánkkal segítséget nyújthatunk az embereknek. A betegek bizalma, az ápolásuk során elért eredmények és egy-egy őszinte köszönet sokszor minden fáradságot feledtet. Emellett nagyon sokat jelent a kollégáimmal való jó együttműködés, a kölcsönös támogatás és az a közös cél, hogy a lehető legjobb ellátást biztosítsuk. Ezek a pillanatok nap mint nap megerősítenek abban, hogy érdemes ezt a hivatást választani.

Szabadidőmet a családommal, barátaimmal töltöm, kreatív dolgokkal foglalkozom, koncertre, színházba járok és utazom. 

 

Köszönjük az interjút, Főnővér asszonynak! Szeretettel gratulálunk még egyszer. Munkájához további sok sikert, egészséget és kitartást kívánunk!

 

 

(Fotó: Gábor Egonné a díjat nem tudta átvenni Semmelweis-napi ünnepségünkön, így róla a fotót később készítettük el.)