Ugrás a fő tartalomhoz
Cél, hogy több idő jusson a betegek gyógyítására

Cél, hogy több idő jusson a betegek gyógyítására

Cél, hogy az orvos a munkaidejéből több időt tölthessen a betegek gyógyításával

2024. február 12. 14:31

Az országos Járóbeteg Irányítási Rendszer (JIR) célja, hogy az orvos a munkaidejéből több időt tölthessen a betegek gyógyításával és kevesebbet kelljen az adminisztrációval foglalkoznia - erről a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára beszélt 2024. február 12-én Pesterzsébeten, az Ady Endre utcai szakrendelőben tartott sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence - egyebek mellett – elmondta, 2023. novemberben indult el az ország 90 járóbeteg-szakrendelő intézményében a Járóbeteg Irányítási Rendszer, amelynek segítségével a betegek különböző szakrendelésekre kaphatnak időpontot. Pesterzsébeten jelenleg öt, de 2024. március 1-jétől valamennyi rendelésén működik majd a JIR, és a foglalt időpont megjelenik az EgészségAblak mobilalkalmazásban is. - Az országos betegirányítási rendszer a jobb szervezettséget és a hatékonyságot segíti, az időpontegyeztetéssel nem az orvosnak vagy a szakasszisztensnek kell foglalkoznia, így a betegek gyógyítására koncentrálhatnak – hangsúlyozta az államtitkár hozzátéve: tervezik a rendszer további bővítését, így az év második felétől mobilalkalmazáson keresztül is lehetséges lesz az időpontfoglalás, a módosítás és a lemondás.

Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a szövetség partner a fejlesztéssorozatban.
(BM/MTI)

Címkék
Megosztás